Hirdetés

Xiphók - Xiphophorus helleri

Több
10 éve 2 hónapja #106246 Írta: kildus
kildus válaszolt a témára:
Kedves via_mala és granix!Köszönöm szépen a gyors reakciótokat. Gondoltam rá, hogy csinálok képet róla, de eddig igazán értékelhetőt nem sikerült összehoznom (olyan gyorsak ezek) ... <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'> Mihelyst tudok felrakni róla képet, jelzek!Nem gondolom, hogy túlzsúfolt lenne az akvárium, hiszen nem is akarok túl sok halat tartani, és a kereskedésbe is mondtam, hogy annyit adjanak mindenből, amennyien jól érzik magukat (látszólag jól képzett eladótól vásároltam). 80 L-es akváriumban van: 4platti, 4guppy, 1labeo, 3 xipho, 4 izzószemű pontylazac, és 2 db amano. Még szeretnék hozzájuk néhány harcsát venni a talaj karbantartása miatt.Nos a búvóhely: Van valamennyi , bár a növényeim nagy része pár nap alatt kidöglött, amint hazahoztam a kereskedésből, van gömbmohám, meg még maradt egy növény(ne haragudjatok, a nevét nem tudom pontosan), van benne bújkáló és 2nagy csigaház. Így mondhatnám, ezzel bajok vannak. Sera sun-al etetem őket most, meg sera wels-chipsel kiegészítésként.A gonopódium az ismerős, hisz nálam úgy kezdődött ez, hogy a guppi szülni készült a munkahelyemen, és kimentettem, felneveltem itthon 69db guppinövendéket, így azzal tisztában vagyok, mit kell keresnem, egyenlőre még nincs nekik olyan. Üdv

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 2 hónapja #106241 Írta: granix
granix válaszolt a témára: kildus!
Szia!Amit kedves via_mala írt igaz... így elég nehéz.Ha van lehetőséged csinálj egy képet vakuval(!) majdan mellékeld, vagy tedd fel a galériádba!a bécsi verzió lehetséges (ez egy Xiphophorus Helleri fajta-> amilyen halad van Neked <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'> ) és az h agresszív... nos igen Xipho, meg lehet h pont ő fog átalakulni ugyanis említetted h nincs fiúd (mármint a halaidnak, érted!) Igen ők olyanok h átalakulnak, ha kevésnek érzik a fiúkat, csinálnak!hát az agresszivitás lehet az oka ennek is.egy tipp, keress olyat a halaidon alul olyan hosszúkás nyulványt (?) /nah most fognak engem kinyírni a \szakzsargon-zsenik\/ szal egy pici uszony kinövést amit Gonopódium-nak neveznek?ittvan egy pár link erről (Google)<a href=\"http://aqualandpetsplus.com/Livebe6.jpg\]http://aqualandpetsplus.com/Livebe6.jpg[/url]<a href=\"http://freshaquarium.about.com/library/graphics/malelb.jpg\]http://freshaquarium.about.com/library/graphics/malelb.jpg[/url]nos nekem volt olyan nöstényem, akinek volt ilyenje... ergó fiú lett kb 4 nap alatt! szal érdekes egy folyamat.! Sok sikert... Elnézést a sok gépelési hibáért, de fáradt vagyok! <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'> /OFF/ granix

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 2 hónapja #106240 Írta: via_mala
via_mala válaszolt a témára:
Bocs, de az én képzelőerőm kevés ahhoz, hogy a bársonyos hatást keltő pikkelyeket el tudjam képzelni. Nem tudnál egy fotót készíteni a halról?A vörös szem még simán lehet akár a bécsi változat is, bár én azt inkább sötét narancsnak mondanám.Nem lehet, hogy túl zsúfoltan vannak a halak? Mekkora aksi, miből mennyi van benne? Mellesleg az elevenszülők általában mindent megcsipkednek, de nem agresszivitás miatt, csak kóstolgatásból. (Ha beteszed a kezedet, akkor tuti, hogy pár másodperc múlva elkezdik csipegetni róla a buborékokat.) Persze ez nem vigasztalja az izzófényű pontylazacokat, úgyhogy esetleg telepíts be még pár növényt, hogy legyen búvóhelyük.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 2 hónapja #104991 Írta: kildus
kildus válaszolt a témára:
Sziasztok! Egy elég bugyutának tűnő kérdésem lenne hozzátok. Kezdő \akvarista\ vagyok. Új akváriumom benépesítésekor a minap vettem néhány xipho-t is. De az egyik nekem kakukktojásnak tűnik, és szeretném, ha megnyugtatnátok. Szóval... Mindegyik egyed nőstény(nem értem, miért nem kaptam fiút az eladótól, de mindegy, ha minden igaz, átalakul), és egyforma: vörösek, xipho alakúak, fekete szemekkel. De: az egyik egyed xipho alakú, de inkább bársonyos hatást kelt a pikkelye, illetve vörös a szeme is, sőt jóval agresszívebb társainál(csipkedi az amanoimat, és a többi békés halamat is - platti, guppy, izzószemű pontylazac stb.- ). A kérdésem lehet tényleg nagyon kezdő, de biztos, hogy ő is xiphó??? Már sok-sok képet nézegettem a neten róluk, de ilyennel még nem találkoztam, de lehet rossz helyen keresek... Előre is köszönöm a válaszotokat!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105437 Írta: dooser
dooser válaszolt a témára:
köszi-köszi akkor nem csüggedek. remélem összejön. majd lassan ha lesz pénzem veszek 1 új aksit, mert a mostani elég tré. mert lapos és nem mutat szal... nade nem offolok.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105436 Írta: granix
granix válaszolt a témára: dooser
hy!az jó, h ha táncolnak... nálam ez minden esti program... <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'>hát h akkor közvetlen sikerül e a megtermékenyítés nem tudom. de sorozatoasn csinálja ezt, akk. igen! (majd meglátod egy 3-4 hét múlva!)én most fogom csajokat venni a 3 legénynek...további jó próbálkozást! minden jót Granix

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105433 Írta: dooser
dooser válaszolt a témára:
Szép jónapot!
A mai napon megtörtént az amire nem számítottam a fiú xiphóm násztáncolt kb fél órája.Lenne 1 kérdésem, hogy násztánc után rögtön párosodnak vagy ez csak 1 szimpla udvarlás? Ugyanis nem tudtam megnézni hogy sikerült-e az aktus.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105373 Írta: levibiker
levibiker válaszolt a témára:
doseer: próbálkozz <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/wink_smile.gif'> Én is most fogok neki állni szaporítani őket, Szifó meg guppy egy aksiban, majd meglátom milesz <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/teeth_smile.gif'> Azthiszem sikerült az \átalakítás\ a lány szifómnak mindtha kezdene nőni a kardja, most már nem szép ivelt a farka hanem az elja kidudorosodik 1mm talán. Mikortol lesz teljes joghu szaporordásképes fiu?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105346 Írta: dooser
dooser válaszolt a témára:
Nos komoyl dologra szántam el magam, mégpedíg Xiphot akarok \Tenyészteni\ legalábbis hogy szaporulatom legyen.
Erről olvastam hogy, ha hidegebb a víz akkor az \elősegíti\ az ívatást. Van 2 nőstényem meg 1 hímem, a nőstények elég kicsinek tűnnek.
Kb 3-5 Cm-esek. Korukat nemtudom mert kaptam őket.
Kb mikorra várható hogy maguktól ívjanak? Vagy ezt még esetleg hogyan lehtne elősegíteni?
megj.: az aksim nemtúl növénydús, de lehet hogy a vízkeménység, és ph-sem a legjobb de ezeket perpill nem áll módomban módosítani, mérsi stb..
Előre is kösz a válaszokat.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105262 Írta: levibiker
levibiker válaszolt a témára:
Nekem olyanok vannak mint az ecsetfarku platti...csak a testük nem olyan piros hanem olyan szép narancssárga és a homlokán is vannak fekete pikkyelyek <img src=\"fckeditor/editor/images/smiley/msn/teeth_smile.gif\" alt=\"\" /> HA valaki tudja ennek a színváltozatnak a nevét az légyenszíves elárulni nekem <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'>

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105247 Írta: granix
granix válaszolt a témára: névnélül...
sziasztok...csak úgy névnélük válaszolnék egykét dologra... ha megengeditek!- engem nem zavart h ideírtál -> én csak építő jelleggel írtam h van más is,ill h a modik is szeressenek (moderátor) <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'>- xipho tenyésztés? -> hát sztem első az olvasás, ill tma körüljárás H EGYÁLTALÁN ELEVENSZÜL?-E? (...) amugy ha írsz pontosabb paraméterkeet, lehet szűkíteni, h \jó\ vagy éppen \kevésbé\... minden esetre SOK SIKERT! és ezt ne sértésnek vedd!!!- narancs farkú? a-a... létezik ilyen fiúba is! hiszen miért ne? -> nekem sokan ajánlottak, és am lehet is kapni pesten csomo boltba... de ahogy látom Te nem pesti vagy vhonnan kakasdról írsz? <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'>de ne add fel! VAN ILYEN én amugy 25-6 on tartom őket, és imádják... és nálam 1x volt (és a közeljövöben lesz...) nemváltás... szal ananász fiú csere elé nézünk... akinek van nöstény BÁRMILYEN! szóóljon... <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'> minden jót, üdv G

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105246 Írta: dooser
dooser válaszolt a témára:
Hello Mindenki.
Újból nekilátok az akvarisztikának, most van 1 kasim dunsztomsincs h mekkora de nem picike(talán holnap lemérem mamár semmi kedvem hozzá<img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/wink_smile.gif'>, szóval szeretnék komoylabban Xiphokkal foglalkozni. CSak az a bajom hogy folyton kihalnak az állományok, nemcsak xiphoknál akármelyikeknél egyedül az aranyhalam bírja a gíűrődést, lehet hogy a főtés hiánya vagy a komolyabb szűrőé, nemtudom etéren kérnék segítséget. Meg ha jóltudom akkor ugye a Xipho-k elevenszülők. De nekem sosem akartak szaporodni. Lehet énvagyok hülye hozzá.
Bocsi ha sok a kérdés.

Előre is köszi
Sanyi

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105242 Írta: levibiker
levibiker válaszolt a témára:
Hali! Egy hónapja probálok beszerezni olyan jó sötét nsárga de fekete úszós szifokat de sehol nem találok, mondom akkor valameik lánybol a 3 közül csinálok egy fiut. Hát nekem nem jött össze a 3 lány 27 fokban volt de semmifölvitem a hőméréskletet 29-re és csak belassulta ugy voltak egy hetet de nem tetszett nekik ezért vissza 27.... vanaki nem akarja de átváltoznak én szerettem volna de nem megy <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/teeth_smile.gif'> Vagy esetleg eböl a színárnyalatbol csak lányok vannak??

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #103685 Írta: fwolfy
fwolfy válaszolt a témára: :)
Szia!Köszi a segítséget, és elnézést mert ide írtam. <img src='fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif'> Cs

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105174 Írta: granix
granix válaszolt a témára: fwolfy
csaó!Pest-Erzsébeten van egy bolt ahol CSAk ilyen xiphot lehet kapni a xiphopohrus helleri közül... a 66 os busz(ami a határútról indul...) Tátra tér-i megállhelye környékén van egy bolt, a megállótól pár méterre, RÁLÁTNI(!) nem egy nagy vasziszdasz, de a lényeg ott van.max, még az M5ös kivezetőjénél taláható BUY-WAY nél van egy \pici\... hatalmas állatkereskedés, szokásos: vmi Galapagos néven fut v vmi ilyesmi... és ott sztem mindne fajta xipho van... Ananász biztos, és berliner is! sok sikert, rem segítettem!(amugy erre van egy külön tpoic is! -> halpiac, azon belül halak adás-vétel stb... nézz szét ott is!) üdv G

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 3 hónapja #105173 Írta: fwolfy
fwolfy válaszolt a témára: .
Sziasztok! Természetes színváltozatú Xipho-t keresek pesten. Szerintetek kitől tudnék beszerezni? Köszi a segítséget:fwolfy

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 4 hónapja #103192 Írta: Croissant
Croissant válaszolt a témára:
>moderált rész ja és grat a szifójajidhoz remélem megmarad a picur is mer ugyis meleget irt mindenki itt ellőttünk.... <img src=\"fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif\" alt=\"\" />

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 4 hónapja #103191 Írta: szellosdy
szellosdy válaszolt a témára:
>moderált részvanak xifojim is de azokrol most nem tudok mit irni, tegnap megmentetem egy kisszifó életét aki ugy döntöt mekhal de átetem egy melegebb (28 fokos) ivadéknevelö akiba és mára joban let napsárga szifó platti hibrid

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 4 hónapja #103122 Írta: granix
granix válaszolt a témára: -
sziasztok... nálam 25-27 fok van, mikor hogy... és a halaimnak az égadta egyvilágon semmi bajuk, és még csak nem is változott át (csak egy) de az jó is mert nem volt him, szal OK <img src=\"fckeditor/editor/images/smiley/msn/regular_smile.gif\" alt=\"\" /> >moderált részüdv granix

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
10 éve 4 hónapja #103120 Írta: groowe
groowe válaszolt a témára:
sziasztoknekem az egyik aksiban molly-k és xiphok vannak vegyesben.ahogy észrevettem a mollyknak a 24 kevés,a xiphoknak a 27 már sok.nálam az ideális a 25-26 fok az ahol mindkettő halfajta jól érzi magát, udvarolnak, virgonckodnak.24ben a mollyk az úszójukat összehúzzák, csak lebegnek, 27ben a xiphok meg belassulnak,és elmegy a kedvük a kufirctól.limia megkeresnélek PÜ-ben ha nem gond.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 1.017 másodperc
Product Tour

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Menu

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 503 vendég és 0 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top