Hirdetés

 



2. Nézzük a személyi igazolványod  Hány éves vagy, mi a foglalkozásod, család?

1970-ben születtem Budapesten. Szakmám dísznövénykertész, s bár most nagyon nagy és nagyon nehéz kosaras darukat vezetek-kezelek, azért a szakmámnál maradtam valamelyest. Balesetveszélyes  fákat gondozunk, vágunk ki. Nős vagyok, drága párommal két leányzót nevelgetünk kik 4 és 13 évesek.

3. Igyekeztem nem elsőre megkérdezni, honnan a növények szeretete, ismerete?

Pesti, kőbányai csibészként nőttem fel, mégis már egész korán elkezdett érdekelni a növény és állatvilág. Emlékszem a panelházban mindig nekünk volt a legvirágosabb erkélyünk és a nyolcadik után természetesnek tűnt, hogy kertésznek kezdtem el tanulni. 
Rengeteget túráztam, 18 évesen bronzjelvényes túravezető lettem, majd barlangász vizsgát is tettem. A természet szeretetét társadalmi munkásként mint természetvédelmi őr is igyekeztem átadni, oktatni másoknak is. 
Ehhez hozzá tartozott a tanult dísznövények mellett a vadvirágok ismerete is.
Kézenfekvő volt, hogy ezt a növények iránti szeretetemet a víz alatt is kamatoztassam.

 


 


4. Értem, hogy számodra az akvarizálásban a növényeknek fontos szerepe van. De honnan az a türelem, hogy újra és újra elmagyarázod nekünk értetleneknek, hogy mit és hogyan kell tennünk, ha szép növényes medencét szeretnénk?

 „A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.”-tartja a régi bölcsesség.
A tudás, a megszerzett ismeret nem csak azért van, hogy magunkban tartsuk. Itt is és az élet más terén is örömömre szolgál, ha segíteni tudok, ha mások problémáját közösen meg tudjuk oldani. Nem csak az tölt el büszkeséggel, ha a hozzám látogatónak leesik az álla az akváriumom láttán, hanem az is, ha a tudást át tudom adni, és elhitetni a kezdő, csüggedő akvaristával, hogy igenis neki is lehet ugyanilyen szép ékszerdoboza otthon. Ez az ami motívál.

 

 


Sokan beazonosítják a növényes akvarisztikát, akvakertészetet a gazdagok sportjának. Tény és való, hogy a manapság divatos irányzatok hirdetői high-tech körülmények közt sokszor hatalmas anyagi ráfordítással érik el eredményeiket.
Én ilyen szempontból renegát vagyok. Szeretném megmutatni minden szűkebb költségvetésből gazdálkodó hobbitársamnak, hogy igenis kevesebből is lehet szépet, sőt csodálatosat alkotni, nem muszáj apunak a kosztpénzt is az akváriumra költeni. Tanulással, odafigyeléssel bárkiből lehet sikeres akvakertész. Egy dolog kell csak hozzá: türelem.


 


5. Egyszer találkoztunk csak, pedig te is régen látogatod az akvaristát (2008.)
Halk szavú vagy és lehetetlen nem odafigyelni arra amit mondasz.
Ez csak egy véletlen alkalom volt, vagy valóban ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagy?

Igen, alapvetően ilyen vagyok, persze az alvó oroszlán bennem is megvan. Mindenesetre a legjobb nyugtató az amikor a növényekkel, halacskákkal tudok foglalkozni, ez semmi mással nem ér fel. Ilyenkor teljesen kikapcsolok, a növényekkel próbálok „kommunikálni” és ez biztosan kihat az ember hétköznapjaira, jellemére is.



6. Szeretsz fényképezni is. Kérem mondd el mi a titka az akvárium fotózásának!

Egy jó gép… ?
Viccen kívül. Szeretek fényképezni, persze a tudásom az elég sekélyes ezen a téren. Nálam profibbak erről oldalakat tudnának mesélni, én is csak tanuló korszakában vagyok az akvárium fotózásnak.

 



Annyit azonban megtanultam, hogy akvárium fotózását lehetőleg állványról végezzük. Vakut nem használhatunk a tükröződés miatt. Vaku nélküli fényképezésnél a megkívánt hosszú záridő miatt a kézben tartott kép berázkódik elmosott lesz, ezért kell az állvány,vagy más módon fixen rögzített gép. A belépő szintű átlagos kompakt gépek nem túl ideálisak erre a célra, mert a legtöbb ilyen gépen automatikusan történnek a beállítások, helyettünk gondolkodik a gép, ami ez esetben nem jó képeket eredményezhet. Lehetőleg olyan gépet válasszunk ahol a zársebesség és rekesz értékeket manuálisan is tudjuk változtatni.
Fontos, hogy a fényképezőgép fényérzékelőjét zavaró megtévesztő külső fényforrásokat kiiktassuk, ezért szoktuk az akváriumot sokszor körbe kartonozni, hogy csak az akváriumból jövő fényt érzékelhesse a gép. Sokszor kellhet plusz megvilágítás is a szép eredményhez. Persze rengeteg tanulás és türelem kell ehhez is. Általában 20-30 kattintásból sikerül egy-két kép, amikor a halak is normálisan látszanak….

 

 


7. Szóval egy biztos, akvárium is kell hozzá. Úgy képzelnénk el, neked otthon van legalább öt, és mind tele érdekesnél is érdekesebb növényekkel.
Nos?

Bár így lenne….. Mivel panelházban lakunk, így csak két akváriumra van helyünk. Azért ezt a kettőt is igyekszem szép dolgokkal megtölteni…Az egyik egy kisebb low-tech, csakhogy magamnak is bebizonyítsam, hogy nagy fény, meg szén-dioxid nélkül is lehet szépet alkotni. A másik egy tipikus holland stílusú akvárium, ahol gyakran kisérletezgetek újabb növények tartásával, csakhogy az igényeiket megismerhessem. Versenyeken nem indulok, és párommal igyekszünk a saját szánk íze szerint berendezni a szoba díszét több-kevesebb sikerrel.


8. Bár az akvakertészet nagy lépésekkel fejlődik itthon is, de szép és érdekes növényeket kevés bolt árusít. Szerinted miért van ez?

Igen, az utóbbi években rohamosan terjed ez az irányzat is, de a médián keresztül még mindig az jön át, hogy az akvakertészetet csak nagy anyagi befektetéssel lehet csinálni, pedig ez nem így van feltétlenül. 

A kis boltokban általában kevés az idő erről bővebben információt adni, pedig egy „becsalgató” növényes akvárium az üzletet is fellendíthetné.
 Másrészt a különleges növények nem sokáig bírják a boltokban lévő mostohább körülményeket. 
Ha 1-2 héten belül nem találnak gazdára, látványosan leromlanak, pusztulásnak indulnak. A legtöbb boltossal akivel beszéltem nem vállalja be hogy több száz wattal világítsa, szűrje, tápozza a tartó, bemutató medencét, pedig nagy vevőcsalogató lenne. A kínálat a termelők részéről pedig már adott…

 

 

 



9. A halazást tanulóknak ( szóval mindenkinek ) a „Zsili” könyvet ajánljuk.
Kérem, ajánlj egy jó növényes könyvet!

Sajnos hazai viszonylatban nem tudok magyarul megjelent kimondottan növényes akvarisztikai könyvet ajánlani. Ezt az irányzatot leginkább innen a netről lehet elsajátítani. Itt minden információ megtalálható a sikeres kertészkedéshez.

 

 



A növények iránt komolyabban érdeklődőknek egyik példaképem Christel Kasselmann:  Aquarienpflanzen című könyvét ajánlanám, mely 450 akváriumi növény leírását, igényeit,képeit tartalmazza német nyelven.
Kasselmann asszony 19 éves kora óta utazza a világot, nagy szerelmese a vízinövényeknek.Négy könyv és több mint 300 tudományos cikk kötődik munkásságához.
Könyvében  nem csak bemutatja a növényeket, hanem több mint 60 élőhelyet is vizsgált, 80 vízmintát és 24 talaj elemzést is olvashatunk. Fő szakterülete az Echinodorusok, erről külön könyvet is írt.


Köszönjük a beszélgetést!

akvarista.hu adminok

Like-old a Facebook-on, +1-eld a Google-n, twitteld vagy osszd meg egyéb helyeken!


Written by
Péter

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 2988 vendég és 1 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top