Egy bő 200 literes medencére gondoltam, amely fölött vele nagyjából azonos méretű, hasonlóan hátterezett légtér helyezkedik el, növényekkel beültetve és vízerecskékkel öntözve. A paludáriumokat gyakran egy darabban építik meg üvegből. Ez súlyos, nehezen kezelhető, és nem utolsósorban drága üvegdobozt jelent - viszont, mint tapasztalnom kellett, előnye a tökéletes szigeteltség. Az általam tervezett megoldás az, hogy a víz fölötti részek falait külön, a bútor segítségével rögzítem csak a helyükre. Mivel a terv egyben azt a célt is szolgálja, hogy a lakásomban itt-ott virító kisebb-nagyobb akváriumokat fel lehessen számolni, a bútorban egy tartalékmedencének is helyet kell kapnia, ami karanténként és neveldeként működhet, amikor szükség van rá. Az álmok és a valóság közötti átmenet a medence méretének kitalálásával, és a bútor konkrét megvalósításának tervezésével kezdődött. Mivel számítógépen modelleztem, a terveim egyben látványtervek is.

A bútor elkészítése

Vacilláltam egy darabig azon, hogy ehhez a súlyhoz talán zártszelvény állvány kellene, de végül úgy döntöttem, hogy a bútor 18 mm-es bútorlapból fog készülni, itt-ott polctartó konzolokkal és vinklikkel megerősítve a lelkem megnyugtatása végett. A bútorlapon kívül használtam tömörfenyőt és rétegelt lemezt is. Előbbiből főleg a bútoralap köré és fölé készülő felépítmény áll, beleértve az esztétikai takarásokat is. Az a polc, amelyen az akvárium nyugszik, 18 mm-es rétegelt lemezből készült; vékonyabb rétegelt lemezt használtam a világítástechnikát tartó felső, kihúzható polc-fiókhoz. A bútorkészítéshez előre kijelöltem és befúrtam a csavarozáshoz szükséges lyukakat. Csapokat nem használtam, viszont a csavarozás mellett minden érintkező felületet ragasztottam is, hogy teljes legyen a stabilitás.

A fa- és rétegeltlemez-elemek lakkozása után először is összeszereltem a bútor alapját. Az extra biztonság kedvéért megerősítettem a bútor néhány részletét polctartó konzolokkal és szögvasakkal. Ezután odapróbáltam a leendő végleges helyére, hogy vízszintes-e, billeg-e, illeszkedik-e a szegélyléchez. A szegélyléccel nem volt gond, viszont a padlóm nem éppen vízszintes ezen a helyen: a rajta álló bútor befelé, a faltól elfelé dől, és valamennyire billeg is. Erre nem láttam más megoldást, mint hogy a végső beállítás előtt aláékeljem a bútort néhány helyen, valamint készítsek néhány tappancsot az aljára régi padlószőnyeg-darabkákból.

Az alsó szekrényre rácsavaroztam az oldallábakat (ezúttal ragasztás nélkül, hogy szükség esetén legalább részben szétszedhető legyen a tákolmány), majd ezeket fölül összekötöttem további lécekkel. Ez már adott valamennyi szilárdságot a felépítménynek, de a teljes stabilitást majd az üveg tolóajtó síneit tartó elülső, vízszintes lécek, valamint a hátteret hordozó lemez adják majd neki. A felső részbe egy kihúzható rétegelt lemez kerül, ezen kap helyet majd a világítás: a fölötte lévő üregben az elektronika (ez az üreg hátrafelé nyitott, hogy szellőzzön), az alsó felületén pedig a fényforrások.

Amikor a bútor magasságát számítottam, még az volt a tervem, hogy a felső hátfal belelóg az akváriumba; menet közben azonban úgy döntöttem, hogy inkább álljon rajta a medence tetején. Így viszont kicsit át kellett terveznem a bútor felső részét, hogy jusson elegendő hely a háttérnek.

Az akvárium frontüvege elé egy fenyőfa-csík került, ami az üveg tolóajtó alsó sínjét tartja. Hogy víz ne folyjon ki az akváriumból, öntapadós P-profil szigetelőcsíkot ragasztottam a frontüvegre, és ez elé kerül majd a deszka. Az alsó sínbe és a tartódeszkába belefaragtam a két szélén egy kis levezetőcsatornát, hogy a tolóajtóról esetlegesen lecsorgó kondenzvíz ne folyjon ki a bútor oldalára, hanem szivárogjon szépen vissza az akváriumba. A sínbe és a fába vágott hornyot kikentem szilikonnal, hogy ne érje nedvesség a fa kezeletlen felületét. A szilikont kicsit felhigított mosogatószerbe mártott fültisztító pálcikával egyengettem kis vályúvá.

Végül beszereltem a felső hátfalat a végleges helyére, és elöl-hátul gondosan hozzászilikonoztam az akváriumhoz (a hátfal hátuljának aljára üvegcsíkot ragasztotam, hogy tökéletesen tapadjon oda a szilikon). Ez a szakasz végül ballépésnek bizonyult: mivel a bútor felépítménye már helyben volt a felső hátfal behelyezésekor, minden gondosság ellenére képtelen voltam leszigetelni a hátteret, és az akvárium feltöltése és a vízesés beindítása után derült ki, hogy oldalt kiszivárog a víz - így kénytelen voltam szétszedni a bútor egy részét, és újraszilikonozni a hátfal illesztéseit.

A felépítmény két oldalára egy-egy üveglapot vágattam, amiknek az alját hozzászilikonoztam az akváriumhoz, a hátsó élét részben hozzászilikonoztam a háttérhez (a bal oldalon kevésbé, mivel itt a háttér mögött kis függőleges csatornát alakítottam ki az elektromos vezetékeknek), a felső két sarkát pedig megfúrattam, és tükörtartó csavarral rögzítettem a bútorhoz. Az üveg tolóajtó két egyforma darabból áll; kettős sínben csúszik, amelyet két vízszintes léc tart. E két léccel egy magasságban a bútor két oldalára is beillesztettem lécdarabokat; ezeknek strukturális feladatuk nincsen. Az alsó a vízszintet, és az akvárium meg a bútor-oldalüveg-közötti illeszkedést takarja, a felső pedig a bútor-oldalüveg tetejét fedi el úgy, hogy fölötte még marad néhány centis szellőzőrés. A felső síntartó léc fölött még egy bútorlap található, amely a világítástechnikának kialakított polcfiókot takarja elölről. Ezt alul fémlapkákkal lehet beakasztani a felső sínléc mögé, felül pedig ajtómágnesek tartják a helyén; így könnyen levehető, de véletlenül semmiképpen nem fog lecsúszni vagy billenni. Végső simításként az akvárium alját és az alatta lévő polifoam-lemezt minden oldalról sötét famintás öntapadós fóliával takartam el; ugyanebből a fóliából vágtam darabokat az akvárium oldalüvegére is, hogy oldalról nézve eltakarják a hátteret.

Idővel neki tudtam látni az alsó rész véglegesítésének is. Ide egy karanténnak, neveldének, általános tartaléknak szánt kisebb akváriumot teszek. Azért kellett ennyire oldalra tennem a bútor középső lábát, hogy ide a bal oldalra beférjen egy 60 centis standard fénycső. Ehhez készítettem egy igencsak minimalista armatúrát, felcsavarozva a nagy akváriumot tartó lapra alulról. A fölötte lévő részt bevontam hőtükrös fóliával fénytükörnek. A bútor tervezésekor sajnos arra nem gondoltam, hogy az áramot hogyan fogom levezetni az alsó részbe, de szerencsére - a padló és a fal nem-derék-szögének köszönhetően - sikerült mindezt a bútor mögött megoldani: egy, a hátfalba fúrt lyukon feltoltam egy vékony drótot, majd ezzel behúztam az ide szerelendő konnektorok vezetékét. Ennek a bútorrésznek az alját bevontam vékony habfóliával és ragasztószalaggal, hogy a kicseppenő-szivárgó víz ne érje a bútorlapokat. A berakott medence pedig egy vékony hungarocell-lapot kapott még maga alá.

A bútorkészítés tanulságai: ha újra hasonló projektbe kezdenék, mindenképpen a medence és a háttér összeillesztése és szivárgástesztelése után folytatnám csak a bútor köréépítését. A hellyel minden irányban spórolni akartam, ezért a bútor csak annyival szélesebb és mélyebb az akváriumnál, amennyi elkerülhetetlenül szükséges a faszerkezet létéhez - ez azonban nem biztos, hogy jó ötlet. Ha a bútor valamivel szélesebb volna, illetve ha hátrafelé kicsivel mélyebb lenne az akváriumnál, akkor kényelmesebben lehetne megoldani az elektromos vezetékek elhelyezését és a háttér rögzítését.

Szűrés és egyéb technika

Természetesen az is célom volt, hogy a technikai elemek a lehető legkevésbé legyenek láthatóak. Alsópolcos szűrőt praktikus okokból nem akartam készíteni, és szükségét sem érzem; a szintbe helyezett külső szűrőnek nincs hely, egy belső szűrő pedig kevés is és ronda is. Így maradt a kedvencem: a beépített és háttérrel eltakart szűrő. Az akvárium méretei: 100 centi széles, 45 mély és 50 magas, tízes üvegből, fekete szilikonnal, bőséges merevítéssel. Az üvegessel egyeztettem a részleteket, például hogy inkább 1-2 milliméterrel kisebb legyen a medence a megadott méreteknél, mint 1-2 milliméterrel nagyobb, mert akkor rászorulna a bútor felépítménye. Egy másik fontos egyéni részlet volt, hogy a hátsó hosszanti merevítő ne a medence tetejénél legyen, hanem 5 centivel lejjebb, és legyen egy elülső fala is - az így kialakult ereszcsatornába növényes szűrő készül majd. A medence bal oldalán pedig legyen 21 centi szabad hely, ahová nem ér el a hátsó merevítés - ide épül a beépített szűrő.

A szűrő terve a következő képen látható. A három kamra közül az első - a jobb elülső a számítógépes képen - durva szivaccsal van feltöltve, és az akvárium jobb fala mentén, a frontüveg irányából szívja be a vizet. Ez a kamra felül hátul közlekedik a másodikkal - a sarokban lévővel -, amelyben alul egy kis finomabb szivacs van. Ennek a kamrának a tetejéből a víz egy részét egy kis teljesítményű pumpa (Hydor Pico 350) felviszi a háttérbe épített "vízeséshez", ahonnan különböző helyeken lecsorogva a medence hátfalán végigfutó, agyaggranulátummal töltött (és növényekkel beültetett) ereszcsatornába érkezik vissza a víz, majd innen vissza az akváriumba. A víz nagyobb része a második kamrából a finomabb szivacson át balra alul átfolyik a harmadik kamrába, amelyben egy nagyobb teljesítményű pumpa (Hydor Seltz L20) gondoskodik a fizikai szűrésről és keringtetésről, a hátfal mentén hosszirányban lövellve a vizet.

A számítógépes látványterveimhez képest végül az akvárium másik hátsó sarkába került a szűrő, mert közben meggondoltam magamat, hogy hol is lesz az elkészült mű helye, és ehhez a fordított elrendezés lesz szebb. A beépített szűrő beszívó és kinyomó oldalát több üveglapból kellett összeraknom, hogy helyet tudjak csinálni a lyukaknak. Ennek megkönnyítésére mindjárt a majdani háttérhez tartozó hungarocell-lemezekre raktam össze ezt a két lapot, beleépítve egy műanyagcsövet a nyomó oldalon, és egy szúnyoghálót a szívó oldalon. Az első és a második kamra közötti üveglemezre nem kellett lyukat készíteni; ez a lemez egyszerűen alacsonyan ér véget, a második és harmadik kamra közötti lemez pedig nem ér le az akvárium fenekéig.

A szűrőkamrákhoz vásároltam három különböző sűrűségű nyitottcellás szivacsot a Pamüfeldnél. A képen balról jobbra: TM20, TM30, TM45. A 20-as 40 centi magasságig kitölti a szűrő első kamráját; a második kamrába 30-ast tettem 30 centi magasságban. A 45-öst ki akartam próbálni az utolsó kamra aljára, hogy mennyire fojtja le az áramlást, de végül úgy döntöttem, hogy kihagyom, mert túl nehéz hozzáférni a fűtőn és a pumpán keresztül.

A szén-dioxid adagolásáról egy kétliteres élesztős palack gondoskodik, amelyhez búvárharangot eszkábáltam: egy fogkrém-szájvíz flakon alja kifúrva a légvezetéknek, és rábiggyesztve egy régi belsőszűrő tapadókorongos talpára, amivel rögzíteni tudom a szűrő harmadik kamrájában.

A kisebbik pumpa egy hajlékony csőbe nyomja a vizet, amely a hátfalba épített cső belsejében jut fel magasra, majd ott egy másik, vízszintesen futó műanyag kábelcsatorna-darabba csatlakozik. Erre a merev csőre - több fázisban, tesztelgetve a méreteket - tüzesített szöggel lyukakat fúrtam, hogy a megfelelő helyeken csordogáljon belőle a megfelelő mennyiségű víz.

A szűrőépítés tanulságai: bár készítettem már több - a mostaninál kisebb - beépített szűrőt, és tanultam a tapasztalataimból, azért ez sem sikerült tökéletesre. A harmadik - a keringtető pumpának helyet adó - kamrát ugyan valamivel nagyobbra terveztem a másik kettőnél, de így is alig-alig tudtam elhelyezni benne a szivattyút, és némi tornamutatvánnyal jár majd, akárhányszor ki kell vennem karbantartás céljából. A rendszer másik gyengéje, hogy a beszívónyílást nagyobbra kellett volna csinálnom, vagy szúnyogháló helyett ritkásabb anyaggal takarnom - az akvárium beindítása után derült ki, hogy néhány napos működés után már annyi anyag tapad a szúnyoghálóra kívülről, hogy észrevehetően csökken a víz átáramlása, és így szárazra kerülhet a szökőkút pumpája. Lehet, hogy kénytelen leszek levágni a szúnyoghálót, és csak a durva szivacsra bízni, hogy ne jusson élőlény a szűrőbe.

Like-old a Facebook-on, +1-eld a Google-n, twitteld vagy osszd meg egyéb helyeken!

Written by

Sequoia