Hirdetés

 

 

A tavalyi évben tettem egy kísérletet egy munkahelyi saját akvárium beüzemelésével.

18 literen egy csendes kis zugot terveztem. A kezdetben megteremtett szép egyensúly ellenére nyár derekán elkezdtek borulni a dolgok. Az irodám rossz fekvéséből adódóan júniustól kezdett egy gőzmosodára hasonlítani. Nyitott ablakok mellett a melegebb napokon olykor 32 fokra kúszott a hőmérő higanyszála az akváriumban. Éjjel pedig a kötelezően zárt ablakok, semmilyen enyhülést nem hoztak. Az eleinte probléma mentes garnélás akvárium egyik hétről a másikra vált az amúgy igénytelennek tartott Red Cherry csapatom vesztő helyévé. Tenni nem tudtam ellene. A maradék túlélőket haza menekítettem. Pár napra egy szép hím betta, 2 anci és 3 páncélos harcsa vette birtokba a kis akváriumot. A bettát leszámítva szemmel láthatóan senki nem érezte magát túl jól az akváriumban. Ennek ősszel véget kellett vessek.

 

Új év és új kezdet. Nem szokásom feladni a terveimet. Ezúttal nem bízok mindent a természetre. Lehetőséget kaptam egy új akvárium beüzemelésére. Ezúttal 46 litert hoztam össze. Szinte minden saját kezem munkája. A tető, a világítás, a belső háttér, a dekoráció, a külső szűrés tokkal vonóval. Egy hete körül dobtam össze pont a legnagyobb kánikula közepén. Nem véletlenül… Azt kell megoldjam, ami a gondot okozza.

Másnap reggelre a víz elérte a 31,5 fokot. Már meg sem lepődöm ezen.

Tegnap nekiláttam egy ventillátoros hűtés elkészítésének.

Volt már ilyen, meg még lesz is. Szinte mindenki ezt alkalmazza, ha a maszek vízhőfok csökkentés a cél. Még készen is lehet ilyet kapni. Aki valamennyire ismer, azért tudja, hogy még ha újat nem is, de hasznosat tudok mutatni. Hát nekiláttam.

 

Itt jegyezném meg, hogy az elkészítés során sehol nem kerülünk kapcsolatba veszélyes feszültség / áramerősség értékekkel, azért mégsem árt némi hozzá értés, ha már egyszer konnektorba dugható holmikkal babrálunk. Ha nem értesz hozzá eléggé, kérj segítséget másoktól. Nem ér annyit egy akvárium sem, hogy tepsiben vigyenek el miatta.

 

A legfontosabb 2 hozzávaló 2db 12V-os PC ventilátor és egy őket üzemeltető 4,5-12V-os áramforrás. Az előbbit 2 tönkrement PC tápegységből operáltam ki. Egy csillag csavar húzó és egy olló elég hozzá. Az utóbbihoz egy Siemens A40-es rég mobil telefon töltőjét használtam föl. A töltő 4.5 voltot ad le.

 

 

A telefonhoz csatlakozó dugót levágva és a vezetéket lecsupaszítva két szálat kaptam. Fehér színű ami a pozitív és egy szigetelés nélküli, ami a negatív lesz. A két ventilátor vezetékeit lecsupaszítva egy piros (pozitív) és egy fekete (negatív) vezetéket kapunk. Mivel 2 ventilátoros lesz a hűtőm így a két vezetéket egyesítem vagyis a 2 ventilátor piros vezetékét egybe sodrom és a 2 feketét is egybe.

Végül a pirosakat összesodrom a töltő fehér szálával és a feketéket pedig a töltő szigetelés nélküli szálával. Bocs a színvonaltalan rajzért, de most csak paint-om van a gépen és ennyit tudtam kihozni belőle.

 

 

Természetesen az összekötést a legvégén célszerű megcsinálni. A kötéseket lehetőség szerint forrasszuk el és zsugorcsővel szigeteljük, majd szigetelő szalaggal fedjük be.

 

A hűtés kialakításakor egy normál tetővel rendelkező akváriumhot vettem alapul.

Kisebb módosításokkal természetesen alkalmazható válik a hűtőm növényes (fedetlen) és üvegtetővel ellátott akváriumoknál is. Nyitottnál csinosítani kell a hűtőtesten és egy üveg szélére akasztási lehetőséggel kell ellátni, ami semmilyen gondot nem jelent.

Üvegtetősnél pedig az egyik oldalon 2-3 cm-es résnyire visszahúzott üveg fedél résére kell ültetni a hűtőt, természetesen a viszonyokhoz igazítva az alakját. A mellette szabadon maradt réseket pedig egyszerűen egy méretre szabott spirálozásnál használatos átlátszó műanyag csíkkal lehet lefedni.

 

A két ventilátort egy burkolatban helyeztem el. Először is rögzíteni kellett egy közös lapon mindkettőt és ezzel egy időben kialakítani a védőrácsot a lapátok fölé. Ezek 8x8cm-es hűtőventillátorok. Hogy ne kelljen később kínlódni a beillesztéssel, némi ráhagyással

17 x 8.5 cm-es keretet kaptak.

 

 

A tartó kereten lévő levegőkiömlő lyukakat pedig valamivel kisebbre vágtam, mint a lapátok átmérője.

 

 

A kialakítást úgy terveztem, hogy a ventilátorok a víz felszínét fújják majd, tehát úgy szereljük a keretbe, hogy lefelé dolgozzanak. Ráillesztettem az méretre szabott oldalakat is.

 

 

Az egyik oldallapon fúrtam lyukat a ventilátorok kábeleinek.

 

 

Ezt követte a két vég fölhelyezése.

 

 

 

Megfordítottam az egészet és föltettem a ventilátor lapát védőrácsot is, majd pillanat ragasztóval készre ragasztottam.

 

 

A kiáramló levegőt egy légcsatorna készítésével formáltam át.

 

 

 

 

 

 

Egyrészt ennek köszönhetően nő a kiáramló levegő sebessége, így a hűtő értéke is. Másrészt a légcsatorna lehetővé teszi, hogy az akvárium fedelébe ne kelljen egy 170x85mm-es négyzetet vágni, mivel a szűkítésnek köszönhetően ez mindössze 170x26mm-re csökken. Ha nincs szükség a hűtőre egyszerűen kihúzom a hűtést a vágatból és a kivágott darabot kupaknak használva egy pici szigetelő szalaggal lezárom azt. Úgy gondolom ennyi buherálást még egy „drágább” akvárium tető is kibír és nem csökken vele az esztétikai értéke.

Harmadrészt a légcsatornával közvetlen a vízfelszínre juttatom a friss még hűvös levegőt és nem az akváriumban kevergetem vele a meleg párát. A légcsatornát spirálozáshoz használatos átlátszó műanyag előlapból készítettem és jól tapadó cellux-al fogattam össze, majd szigetelő szalaggal erősítettem meg. Az áramló levegő a fedélben túlnyomást képez, így a vízpára nem jut el a ventilátorok motoraihoz és nem áztatja föl a ragasztásokat sem. Régebben használtam már ezt a megoldást és véglegesen vízhatlannak bizonyult. A légcsatornát a hűtőtesthez folyékony ragasztóval és 2db kapoccsal rögzítettem.

 

Ezt követően kivágtam az akvárium tetején a légcsatorna bevezetéséhez szükséges rést…

 

 

…és a helyére toltam.

 

 

 

 

A korábban leírtak szerint összekötöttem a vezetékeket és a töltőt a konnektorba dugtam.

A két 12 V-os PC ventilátor a 4.5 V-os töltőről szép csendben komótosan munkához látott.

 Piacokon kapható az úgynevezett USB töltő, aminek szintén megfelelő ehhez a Volt értéke.

kapható ezek kívül úgynevezett univerzális töltő, aminek állítható a feszültsége 12 V-ig. A rajta lévő kapcsolóval így növelhetjük a ventilátorok forgási sebességét és evvel együtt a hűtő képességét is.

Mire befejeztem az összeszerelést megérkezett a „hideg” front, ami 29 fokra stabilizálta reggelre az akvárium vizét, tehát ez volt a kiinduló pont. Innentől kezdve kezdtem figyelni a változás. 8:30-kor bekapcsoltam a hűtést.

 

08:30 -> 29.0 fok

08:40 -> 28.8 fok

09:00 -> 28.5 fok

09:20 -> 28.0 fok

09:40 -> 27.5 fok

10:00 -> 27.0 fok

10:20 -> 26.4 fok

10:40 -> 26.0 fok

11:00 -> 25.8 fok

11:20 -> 25.6 fok

11:40 -> 25.5 fok

14:30 -> 25.0 fok

 

Úgy tűnik a munkám elérte a kívánt célt. A hűtés gyors vízhőmérséklet csökkenést ért el, mely végül 25 fokon stabilizálódott. Logikusan gondolkodva ez 4 fokos csökkenést produkálva egy újabb szélsőségesebb 32 fokos melegedést is képes legalább 4 fokkal lejjebb tornászni, ami már csak 28 fok. A körülmények fényében teljesen elfogadható nyári gatyarohasztó idő esetén.

Korábbi kísérletezgetés azt igazolta, hogy az ilyesfajta hűtés jelentős kipárolgással jár. Ennek az akváriumnak az esetében ez napi 1 liter is lehet, melyet értelem szerűen pótolni kell.

Ilyenkor különösen figyelnünk kell a vízcserék fokozott betartására, mivel az állandó párolgás utánpótlása vízkeménység növekedéshez vezethet, ahogy erre akvarista polgártársam is felhívta a figyelmemet, teljes joggal.

 

Remélem szolgáltam valamilyen hasznos tanulsággal.

 

Sziasztok!

Like-old a Facebook-on, +1-eld a Google-n, twitteld vagy osszd meg egyéb helyeken!


Written by
Adorján Krisztián

Keresés

Hirdetések

 
 
átvehető
Debrecenben az E-petnél:
 

Székesfehérváron a Tűzhal boltban:
 
 
Sopronban az Aqua-Zooban:
 
 
 Budapesten a Korallosakvárimban:
 
 
Budapesten a Vadvilágban:

Akvarista.hu a Facebookon

Chat

Ki van online?

Oldalainkat 1057 vendég és 0 tag böngészi

Ajánló:

Kapcsolat:
 
Mizsák Norbert
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 30 381-6969
Go to top