Kopoltyúférgek

Amíg az enyhén fertőzött halak sűrűbben nyitogatják kopoltyújukat, addig egy erősebb fertőzésnél (egyik vagy mindkét kopoltyúfedél eláll) szaporább a légzés és a betegség végső stádiumában a halak a vízfelszín alatt pipálnak. A férgek tömeges megjelenésénél kopoltyúpirosodás, vérzés, megnagyobbodás, dagadás és elnyálkásodás is megfigyelhető, de extrém esetben a kopoltyúk teljesen le is állhatnak.

A fertőzés mértékétől függően a kezeletlen fiatal állatok, néhány nap alatt elpusztulhatnak. Ez azonban nem csak diszkoszhalakra igaz, hanem hasonló megfigyeléseket végeztek a tavakban tartott pontyoknál is, akiket a dactylogyrus vastator fertőzött meg. Az idősebb megfertőzött halak ellenben általában nem károsodnak annyira.
A pontyoknál abból indultak ki, hogy a halak speciális immunitással rendelkeznek. A környezeti tényezők rosszabbodásával, ami akváriumi körülmények között mindennapi szinten nem kizárható, és ebből kifolyólag más tényezők rosszabbodásának hatására a felnőtt diszkoszokon is elterjedhetnek a férgek, így komolyabb károsodásokat okozhatnak. A halálos végkifejlet azonban ritka.

1.2 Kopoltyúférgek fajtái (Dactylogyrus sp)

Ezeknél a halparazitáknál a Dactylogyridea rendhez tartozó monogén szívóférgekről van szó. A trópusi díszhalakat megtámadó parazita férgeket közelebbről még nem azonosították. A diszkoszoknál (Symphysodon Aequifasciatus) gyakran megtalálható kopoltyúféreg. a “négyfejű” kopoltyúféreg.

Összehúzott állapotban 0,15 mm, kinyújtott állapotban 0,4 mmm hosszúak. Az Amlacher 1992 évi száma utal arra, hogy a díszhalaknál a dactylogyrus formuosus fajta ismert, és rendszerezett. Gyakrabban azonban a Tetraonchus monenteron Vagner található meg (pl Pterophyllum scalare-nál). Hogy a diszkoszoknál gyakran megtalálható férgeknél az Amlacher (1992) által leírt Tetraonchus monenteron Vagner-ről van-e szó még nem biztos, mert az Amlacher legalább fél mm hosszúságról beszél, amely ezeknél a férgeknél (4 központi horog és 4 szemfolt) inkább egy másik fajtára utal.

1.3 A kopoltyúférgek életciklusa

A kopoltyúférgek petéket raknak. A legtöbb pete a vízáramlattal kerül ki a kopoltyúból a vízbe és esik a talajra. Néhány pete a kopoltyúszöveten fennakadhat ha véletlenül érintkeznek azzal. Az aljzaton vagy a szöveten lógva a petékből lárvák fejlődnek. A fejlődés hossza hőmérsékletfüggő, minél magasabb a hőmérséklet annál gyorsabban fejlődnek a lárvák. 5°C alatt a fejlődés leáll, de a hőmérséklet emelkedésével még akár hónapokkal később is újraindulhat.
Vitatott, hogy a férgek képesek –e “tartós” petéket rakni, melyekből hosszabb időtartam után minden további fejlődés nélkül lárvák születnek. A D. Vastator – nál megfigyelték, hogy az idősebb férgek egyre több életképtelen petét raknak. A diszkoszhalak tekintetében Dieter Untergasser megfigyelte mikroszkópos vizsgálatok segítségével, mind a peték lerakását, mind a lárvák kikelését. A fejlődés időtartama a petéknél mindig csak pár óra volt. A tartós peték létezésére nem talált bizonyítékot.
A petékből kifejlődött és az aljzatra került lárvák apró lábakkal mozognak. A fejvégen elhelyezkedő pigmentfoltokat egyszerű szemeknek is nevezhetjük. Ezek a szemek lehetővé teszik árnyékok felismerését, amelyek vonzák a lárvákat. Ha ez az árnyék egy halé, akkor a lárvák rögtön a hal feje felé igyekeznek mindaddig, amíg a kopoltyút el nem érik, ahol kampóikkal megtapadnak. Csak egy megfelelő gazdaállaton folytatódhat a fejlődés és csak a kopoltyúkban szaporodhatnak a férgek.
A férgek különböző fajai többé-kevésbé gazdaállat specifikusak. Ahogy a tavi tartásban, úgy az akvarisztikában is megfigyelhető a D. vastatorral szemben, hogy más fajba tartozó halak (pl. más sügérek, vagy harcsák) is válhatnak gazdaállattá, amelyeken azonban a férgek nem vagy nem erősen szaporodnak, de mégiscsak megélnek. Az ilyen módon megfertőzött hal újra érintkezhet a paraziták számára megfelelő hallal, és így ismételten elkezdődik a fertőzési ciklus.
Vizsgálatok kimutatták, hogy a vitorlás halak által hordozott féregfajta az egészséges diszkoszhalakat is megfertőzheti. Az még nem kimutatott, hogy ez egy vagy két különböző féregfajtáról szól, mivel a központi horgok felépítése nem mutat különbségeket.

1.4 Eddigi kezelési próbálkozások az akvarisztikában

Alapvetően megállapítható, hogy az eddigi terápiák gyógyszerekkel és más vegyi anyagokkal csak a lárvákat illetve a kifejlett férgeket károsítja, de a petéket nem öli meg. Trichlorphon a trópusi kopoltyúférgek ellen a hazai díszhalak tenyésztésében néhány éven keresztül hatásos volt. Mindenesetre a trópusi díszhalaknál sok mellékhatást figyeltek meg. Gyakran a diszkoszhalakkal együtt tartott kék antennás harcsák (Ancistrus sp.) rendszeresen elpusztultak annál a gyógyszeradagnál, amely a férgek pusztulásához elengedhetetlen volt.
Néhány év alatt világossá vált, hogy ez a kezelés mind az akvarisztikában, mind pedig a haszon halaknál eredmény nélküli. Hasonlóak voltak a tapasztalatok a mebendazol terápiánál is. A közvetlen összefüggés a haszonhalak ellenállósága és az akvarisztikai kezelések sikertelensége között nem állapítható meg. A továbbiakban, az akvarisztikában megpróbálkoztak a flubendazol kezeléssel. Ezeknél a kezeléseknél a trichlorphon terápiához hasonló eredmények születtek, amikor is néhány parazita fajtánál megfigyelték, hogy erre a gyógyszerre is rezisztensek.
A korábban ajánlott formalinfürdő sem hozta már meg a korábbi években a haszonhalaknál mutatott eredményeket. Ugyanez érvényes más összetevőkre is (pl.: Kálium-permanganát, mebendazol, piperazincitrát) és más, a díszhalaknál használt készítményekre, amelyek részben hatóanyag kombinációkat tartalmaznak.
Ez a háttér vezetett el odáig, hogy újabb, hatékonyabb kezelési módokat keressenek, melyeknek célja, hogy a kopoltyúférgeket először legalább egy populációból vagy egy akváriumból irtsák ki. A másik oldalon viszont felelősségteljes akvaristák zárt rendszerű akváriumokat építettek, amelyek biztosan nem fertőzöttek kopoltyúférgekkel, azért, hogy felneveljék a fiatal állatokat, amelyek sosem kerültek fertőzött anyagokkal kapcsolatba. De mivel a rendelkezésre álló tenyésztett állomány helyett szükség lenne a vadvízi állomány, illetve más állományok keresztezésére azért, hogy az alapvető genetikai sokszínűséget megőrizzük, és ennek a lehetősége adott is, mivel egyik állat sem áll a védett fajok listáján a washingtoni fajvédelmi egyezmény értelmében. Ennek ellenére a dactylogyrus problémája az úgynevezett parazitamentes tenyésztőrendszerekben alapvetően továbbra is fenn áll.

1.5 Praziquantel és tartós fürdők, mint új kezelési lehetőségek.

A praziquantelt a Merck, Darmstadt és Bayer Leverkusen cégek kutató laboratóriumaiban fejlesztették ki egyiptomi vérvizelés ellen. Kristályos szerkezetű melynek keserű íze van kloroformban, dimetil-szulfoxidban, és etanolban, valamint egy kicsit vízben is oldódik.
Ezek az anyagok mutatkoztak eredményesnek az állatgyógyászatban is számos féregfertőzésnél. Schmahl és Taraschewski kezeltek gasterosteus aculeatus (tüskés pikó) –t monogén fajtákkal szemben (50 mg praziquantel/l). Diszkoszoknál a 20 mg/l-es kezelés mellett sok mellékhatást figyeltek meg, a 10 mg/l-es dózis viszont sikeresnek bizonyult.
Ebben a 10 mg/l adagolásban a praziquantel eredményes terápiának bizonyult a dactylogyrusok ellen az európai harcsáknál és a meleg vízi kultúrákban is.
Az eredmények azonban csak azután mutatkoznak meg, hogy a 48 órás praziquantel fürdőt 3 napi szünet követi (a kopoltyúférgek fejlődési ciklusához igazítva ancilodiscoides siluris), amely után a praziquanteles fürdőt meg kell ismételni.
A trópusi díszhalaknál (trichogaster trichopterus – kék gurámi) a próbálkozások nem voltak egyértelműen hatásosak az európai harcsák (sinuris glanis) kezelésénél sem sikerült a paraziták teljes kiirtása. A haszonhal tenyésztésben eredményekről számoltak be amikkor is ezeket a gyógyszereket gyakran orálisan (száj-nyelőcső-gyomor) keresztül adagolták. A mi kis díszhalainknál azonban ez a kezelés problémákat vet fel, valószínű azért, mert az összetevők íze nagyon keserű.
Az utóbbi években pozitív eredményekről számoltak be az 1 mg/l adagolású 78 órás tartós fürdőnél, amelyet több napi szünet után ismételni kell. Ugyanez vonatkozik az 5 napos fürdőre is. Azonban a háromszori kezelés kezelésenként 2,5 mg/l adagolással (4 nap fürdő, két nap pihenő) csak rövid távú megoldást jelent.

2. Hogyan közeledhetünk a kérdés megoldása felé?

2.1 A kezelés véghezvitele

A kezelési sorozatokat vitorlás halakon és diszkoszszaporulatokon végeztük, amelyeket kopoltyúférgek fertőztek meg. Mivel sem adagmennyiségek, sem orvosi tapasztalatok nem álltak rendelkezésre, a fiatal szaporulatokat egyre növekvő adagolási soroknak vetettük alá, amelyek mennyiségét más halfajtáktól vettük át, miközben a harcsák által nem tolerált 100 mg/l adagküszöböt a 5-10 faktorral aládozíroztuk.
Az eredményes adagolás kitalálása után a második részben más halfajok fertőzött példányait is bevontuk a kísérletbe miután vélhető volt, hogy az eddigi tapasztalatok más díszhalak számára is veszélytelennek és hasonló biotópokra is átvihetőek.
Altum scalare, maróni akara, páncélos harcsa, és az úgynevezett “kék algaevő” (vélhetően évek hosszú sora alatt akváriumban tartott ancistrus hibrid formája)
Számos vizsgálat kezdődött olyan akváriumokban, amelyeket egy mechanikus (szivacs) és egy biológiailag aktív szűrő (nitrifikáló baktériumokban gazdag anyaggal töltve) tisztít. A fent nevezett díszhalak szükségleteinek megfelelően enyhén savas (pH 5,5-6,5) 100-200 mikro siemens/cm vezetőképesség 27-29 °C-s vízben, amely a visszatérő ozmotikus víz felkeményítésével keletkezett. Az akváriumok részben rendelkeztek aljzattal és növényekkel, másik részük viszont sem aljzattal sem növényzettel nem rendelkezett.
Ammónium és nitrit tartalmat a Merck által forgalmazott reagensekkel figyeltük, félkvantitatív vizsgálatokkal. Nitrát tartalom: 25-100 mg/l.
Mivel az elérhető kész gyógyszerekben oldott formában praziquantel, tartósító anyagok, oldódást segítő anyagok találhatóak (pl 75 mg benzilalkohol, 5 mg klórbutanol/ml), amelyek néhány kezelés alkalmával legalábbis eleinte a víz algásodásához és oxigén hiányhoz vezettek,a tartós fürdőnél alkalmazott praziquantel tablettákat össze kell törni 100 ml vízben és legalább egy percig rázni a teljes oldódáshoz, és utána jól eloszlatni a vízben. A nem feloldódott aljzatra hullott maradványok 12 óra múlva teljesen eltűnnek, azaz teljesen feloldódnak.
A tartós fürdő befejezése vagy kétszeri 70%-os vagy egyszeri 95%-os vízcserével válik teljessé, kiegyenlített gyógyszermentes vízzel, kelátképzők hozzáadásával vagy aktív szén szűrés segítségével. A kezelések alatt (2 l víz/ hal az átlagos testtömegtől függően (3 g-tól 1,3 g-ig) az etetés naponta 1-2 alkalommal történt, és kizárólag magas tápanyagtartalmú és a kizárólag a megszokott pehely és granulátum szárazanyagokból vagy mélyfagyasztott artémiából ill. tenyésztett vörös és fehér szúnyoglárvából állt.

2.2 Speciális dolgok a vizsgálatokhoz

A nagy szaporulatot produkáló díszhalaknál még jó tartási körülmények között is rendszeresen megfigyelhető, hogy az ivadékoknál jelentős deformáció, és más súlyos károsodás jelentkezik, amelyek az állatoknak igen nagy gondokat okoznak, egészségüket hátrányosan befolyásolják, szenvednek, a növekedésben jelentősen visszamaradnak, és a tapasztalatok szerint egy éven belül elhullnak.
Ezeket a halakat mindig szakszerűen megöltük, ha a károsodások általi állandó szenvedés szemmel láthatóvá vált. Szemmel láthatóság időpontja ezeknél a szenvedéseknél minden ivadékcsoportban más. Néhány ilyen okból megölt állatot a kezelési szériák keretein belül megvizsgálhattunk. Ezek egyidejűleg indikátorként működtek az állatorvosok által vezetett kezeléseknél.
A halakat egy erőteljes nyakszirtvágással szakszerűen megöltük, és fénymikroszkóp alatt vizsgáltuk a parazitákat. Az összes vizsgált hal kopoltyúját 40x, 100x, és 400x os nagyítás alatt vizsgáltuk.
Nagyobb példányok esetében – a jobb mikroszkopikus vizsgálat miatt – a kopoltyúfedelet leválasztottuk a kopoltyúívről, minden vizsgálatról írásos jegyzőkönyv készült.

3. A kezelési szériák folyamata és eredményei

3.1 Általános megfigyelések

A praziquantel magas kezelési biztonsága, valamint az emlősöknél, madaraknál az európai harcsáknál és más akváriumban élő gerincesnél – az összeférhetőség figyelembevételével – kapott pozitív tapasztalatok hátterében a tartós fürdő adagolása áll.
A hatóanyag (1-10 mg/l) az első vizsgálatoknál 10 hetes fertőzött vitorláshalaknál 6 nap alatt a dózist 1 mg/l-ről 5 mg/l-re növelték (60 állat kb. 3 g testsúly, kb 140 l vízben) nem kívánatos hatások nem jelentkeztek, a halaknak még a táplálékfelvétele sem csökkent. A másodszori kezelés “8 hetes vitorlásoknál” a dózist 6 nap alatt 5 mg-ról 10 mg/l ra emelték. (1. tábl.)

Nem kívánatos mellékhatások, egy enyhe mozgáscsökkenésen kívül, itt sem volt megfigyelhető. A halak továbbra is táplálkoztak.
Egy harmadik kezelés alkalmával 9,5 mg/l-es adagolásnál kezdték egy harmadik akvárium kezelését, és naponta 2 mg/l-el növelték az adagot, mindaddig, amíg a 6. napon el nem érték a 19,6 mg/l-es elméleti maximális koncentrációt (elméleti a biológiailag aktív rendszer miatt) a kezelés vége felé 15,5 mg/l-es telítettségnél a halak spontán mozgása gyengült, és kevesebbet ettek. Amikor az állatok lassulása az elméletileg maximálisan elért koncentrációnál (19,5 mg/l) egyre egyértelműbbé vált, és a védekező mozdulatok is gyengültek, a vizsgálatot befejezték anélkül, hogy az állatok sérültek volna. 12 óra után 95%-os vízcsere mellett a táplálékfelvétel ismét normalizálódott.
7 nap után, miközben minden második nap 30%os vízcserét hajtottunk végre, a halak megszokott mozgékonyságukat mutatták. Teljesen normálisan viselkedtek, és tovább növekedtek.
Ezekből a megfigyelésekből megállapíthatjuk, hogy a praziquantel adagolása a kezdeti 1-5 mg-ról a maximális 10 mg-ra 5 napos tartós fürdő alatt az egyedek számára jól tűrhető. A kumulatív adagolás 15 mg/l felett nem kívánt hatásokhoz vezetett, amelyek azonban visszafordíthatóak. Ezek a megfigyelések összecsengnek más megfigyelésekkel, melyeket más halfajtáknál ill. emlősöknél és madaraknál végeztek.

3.2 A hatás megnyilvánulása

A 80 l-es akváriumban, amelyben kopoltyúféreggel fertőzött halak élnek (felnőtt példányok 70 g/állat, 40 fiatal példány 10 hetes, kb. 3 g/állat, 6 ancistrus sp, 20g/állat, 3 corydoras julii 10 g /állat) kezdetben 15 mg/l praziquantelt juttattunk a vízbe. Az ancistrusok néhány órával később már lassultak. Őket az első 12 órában kétszer egy-két óra időtartamra friss vízbe raktuk, ahol gyorsan magukhoz tértek. Mivel a példányok a második napon is a spontán és védekezési mozgások lassulását mutatták 33%-os vízcserét hajtottunk végre úgy, hogy az elméletileg elvárható koncentráció 10 mg/l lett.
Az ancistrusok ezentúl is a kezelt akváriumban maradtak. A következő napokban egészen a kezelés 15. napjáig minden 3. napon lecseréltük a víz 20-50%-át, és adagoltuk a megfelelő dózisban a praziquantelt, úgy, hogy az elméletileg maximális koncentráció 7 és 13 mg/l között mozgott.
Mivel ismeretlen, hogy biológiailag aktív rendszerekben a praziquantel milyen mértékben bomlik le, a megsaccolt minimál koncentrációval számoltunk, amikor is 24 óra alatti 50% - os anyaglebontásról beszélünk. Ez az érték a 14. napig 0,8 és 6,4 mg/l között mozgott és a 15. napon 0,4 mg/l-es eredményt mutattak. 3 napi és 6 órai kezelés után felnőtt dactylogyrus sp.-k vagy lárvák a vizsgált halak kopoltyúján nem voltak kimutathatók.
A továbbiakban vizsgált halak is tünetmentesek voltak. Minden esetre 12 héttel a kezelés után gyengülés következett be:
amíg a kezelés kezdetekor 8-10 férget találtak egy kopoltyún, most is 3 felfedezhető volt. Ez idő alatt a kezelés után a vitorlás párocska többször, és az ancistrus egyszer ikrázott. Mindkét halfajtól fiatal, egészséges egyedeket neveltünk, ezáltal világossá válik, hogy a halak ennél a praziquantel adagolásnál nem szenvednek el szaporodási károsodásokat.
A második kérdés a terápia megfigyelésen keresztül válaszolható meg 7-10(15)mg/l adagolásnál a vitorlások kopoltyújában megtapadt kifejlett férgek és ezek lárvái valamivel több mint 3 nap után elhalnak, annak ellenére, hogy kezdetben nem volt túl erős a beavatkozás.
Mellékes tényként megjegyezném, hogy a kezdeti 15 mg/les adagolás az ancistrusok számára túl magas. Egy további, itt nem ismertetett, kezelési eljárásnál 160 l-es akváriumba 12,5-19,5 mg/l-ig tartó koncentrációnál, kifejlett állatoknál egyértelmű, de visszafordítható nem kívánt és már ismert hatások léptek fel (lassulás, étvágytalanság, ijedtség).

3.3 Egy kezelési eljárás kipróbálása és fejlesztése, melynek célja a férgek tartós kiirtása az akváriumból

A fentebb leírt kezelésnek elméletileg átgondolt terápiasémák nyújtottak alapot, melynél a cél a teljes és tartós féregirtás egy zárt rendszeren belül. Nyilvánvalóan 3-4 napba telt, amíg az utolsó lárvák és kifejlett férgek is egy viszonylag erős behatás eredményeként elpusztultak. A legutolsó példányok az elhullás előtt még életképes petéket rakhattak. Ha abból indulunk ki, hogy legkésőbb 4 nap után az utolsó lárvák is kikeltek a petékből, melyeknél ismételten maximum 4 nap telik el az elhullásig, a teljes kezelési időtartam legalább 12 napi állandó magas praziquantel koncenrtációt jelent a teljes kiirtásig.
Amint a fentebb mutatott vizsgálat 12 hét után mutatta, nem ez volt a jellemző. 7 héttel a kezelés vége után (elméleti Max. koncentráció. 2-9 mg/l megbecsült Min. konc. 1,4-4 mg/l – 12 nap) vitorlásoknál, maloni akaráknál és mohazöld páncélos harcsáknál nem mutatkozott megfelelő hatás, de újabb fertőzés sem.
12 héttel ezután az egyes táblázatban bemutatott kezelésnél sem mutatkozott újabb fertőzés. Az egyszeri sikertelenség azonban további változtatásokat igényelt a kezelésben. A megfigyelés szerint (D.U szerző megfigyelésein alapszik) hogy a peték adott hőmérsékletnél azonnal elkezdenek fejlődni. A legvalószínűbb feltételezés az volt, hogy a megfelelően hosszú és kielégítő praziquantel adagolás és tartós fürdő ellenére néhány kifejlett féreg v lárva megmaradt és később újra szaporodott.
Elméletileg feltételezhető lenne, hogy a paraziták egy nem specifikus védelmi reakciót (pl. védelmi nyálkát képeznek) mutatnak, amelyek segítségével rövid távon a nem kívánatos környezeti változásoktól védhetik magukat. Ez a feltételezés magyarázatot adna a formalinfürdő elleni rezisztenciára.
Ezen kívül – mivel közvetlen koncentráció meghatározás nem volt lehetséges – a lebomlási folyamatok is vezethetnek biológiailag aktív rendszerekben praziquantel koncentráció eséshez (a megfelelő utóadagolás ellenére is.).
Ezeknek az elméleti feltételezéseknek az alapja Schlotfeldt tanulmányaiból származik, ahol kipróbáltak egy kezelési sémát, amikor a megismételt praziquantel adagolást a tartós fürdőben többször gyógyszermentes szünettel szakították meg két újabb kezelési eljárásban, amelyben vitorlások, diszkoszok és ancistrusok vettek részt. 5 napon keresztül naponta 2,5 mg/l praziquantelt adagoltunk azért, hogy az 5. nap végére, ill a 6. napon (108-120 óra) a tartós fürdőt vízcserével befejezzük. Elvárásainknak megfelelően, mivel az elméleti maximális koncentráció Alig volt 10 mg/l felett, nem kívánt mellékhatás csak a csökkent tápanyagfelvételben jelentkezett kezelés végén néhány állatnál. Ennél az eljárásnál (2. tábl) később “enyhe fertőzés esetén ugyanabban a halpopulációban” nem találtunk férgeket.

A fent leírt terápiaséma (több mint 5 napig naponta 2,5 mg/l adagolás) a további eljárás folyamán az 5. nap után gyógyszermentes szünetet igényelt. A kezelést négy hét és 9 hét szünet után meg kellett ismételni.
Egy másik kezelés alkalmával a kiinduló pont a hosszabb 12 napos terápia volt, amelyet az 5 napos terápia követett 9 hét szünet után.
Kopoltyúvizsgálatot végeztünk mindkét sémából 1-1 vitorláson és diszkoszon 12 héttel a terápia vége után. Egy állatnál pedig a testfelületet is megvizsgáltuk. Egyetlen egy vizsgálat sem mutatott ki férget annak ellenére, hogy a legutolsó kezelési széria állatainál és akváriumaiban kopoltyúféreg veszély “biztosított volt”.

4. Eredmények összegzése

Ezeknek a kezelési sorozatoknak a célja az volt, hogy kifejlesszünk egy új gyógyszeres terápiát a kopoltyúférgek ellen amely hatásos diszkoszoknál és néhány más D-Amerikai akaránál és harcsánál, valamint hogy korábbi pozitív tapasztalatokat a haltenyésztésből átvegyünk.

Megtaláltuk a praziquantel megfelelő magas adagolását amely a halak számára még mellékhatások nélkül elviselhető. Felhívom azonban a figyelmet, hogy a haszonhalak kutatási eredményeit csak nagy körültekintéssel lehet alkalmazni az akváriumi halaknál. Kölle és Hoffmann felhívják a figyelmet arra, hogy a férgek könnyebben vállnak rezisztensé , ha gyakori kezelés mellett alacsony az adagmennyiség, vagy csak rövid ideig tart a kezelés.

A férgek ellenálló képességének fejlődése a triklórfon és flubendazol hatóanyagokkal szemben a gyakran nem állatorvosi felügyelet alatt zajló, hanem díszhal tenyésztők és tartók által végzett kísérletek eredménye.
A mi kezelési sorainkban az adagolás 10-max 15 mg/l jól viselhető, ha az utóadagolás az akvárium vizében lépcsőzetesen több napon keresztül történt, amikor is kezdeti adag nem volt 2,5 mg/l-nél kevesebb. Egy kezelés alkalmával azt is megfigyelhettük, amikor egy vitorlás halpár egy nappal a praziquantel kezelés előtt ikrázott, teljesen normálisan viselkedtek, és ápolták az ivadékokat. 5 mg/l–es adagolásnál kikeltek a “hallárvák”, és a terápia befejező napján 12,5 mg/l-es koncentrációnál pedig szabadon úsztak. A fiatal állatok további felnevelésében sem akadtak problémák.
Más vitorlás halak a terápia ideje alatt ikráztak. A legtöbb állat 15 mg/l-es koncentrációig vett fel táplálékot, még akkor is, ha nem szükséges, hogy a terápia alatt ugyanolyan legyen az etetés. A szer kimondottan jó elviselhetősége, amelyet már Schlottfeldt korábbi tanulmányaiból ismerünk itt is megmutatkozott. Ennek ellenére nem kizárható, hogy más halfajtáknál összeegyeztethetetlenség mutatkozik.

Egyedi esetekben praziquantel tartalmú tabletták esetében amelyeket felaprítottak és szuszpendáltak víz zavarosodás jelentkezett, amely egy esetben a halak vízfelszínközeli tartózkodását eredményezte. Mivel ezek a látható mellékhatások csak a Droncit “R” tablettáknál mutatkoztak, és ezek ugyanolyan hatóanyag mennyiségnél mintegy 5,5 x nehezebb, mint az albrecht cég tablettái, ezért ezek a diszkrét mellékhatások valószínűleg a kísérő anyagoktól vannak. Ha azonban az akváriumban komolyabb mellékhatások mutatkoznának, amelyek az állatok egészségét komolyan veszélyeztetik (oxigén elvonó zavarosodás) lehetőség szerint visszanyúlhatunk teljesen tiszta anyagokból előállított szuszpenziókhoz is (az állatorvossal felíratott anyagot a gyógyszerész gyógyszerkönyvnek megfelelő minőségben szerzi be).

A mi kezelési szériáink alatt nem találkoztunk feltűnő negatív vízminőségi változásokkal pl. nitrifikáció és pH érték változás, a növényekre sem találtunk negatív hatásokat. Hogy milyen mértékben befolyásolják növények megvilágítás vízminőségi adatok, berendezési tulajdonságok vagy bakteriális folyamatok a hatóanyagokat nem tudtuk a vizsgálataink során megfigyelni. A lehetséges a gyógyszerek hatását lecsökkentő hatás miatt ajánlott a kezelés idejére minden kémiai szűrőről (aktív szén, ion cserélő) lemondani. A tőzegszűrés és a kelátképzők használata ugyanúgy mint a humin anyagok képesek különböző anyagokkal magas molekulájú együtteseket képezni, ezért ezekről is le kell mondani. Módszertani és praktikai szempontból kívánatos lenne a praziquantel szintet a vízben meghatározni. De mivel a praziquantel nem vizes oldatban használatos ez csak különböző analitikai módszerekkel lenne lehetséges.

A következő tanulmányban a problémát metodikai szempontból vizsgáltuk a preparátum adagolt mennyiségéből kiindulva az elméleti max és becsült min koncentrációból. (számított lebomló ráta: 0-50% /24 óra) akkor is, ha itt az elméleti koncentráció kifejezést használjuk nem szabad elfelejteni, hogy itt kiszámolt, és nem valóban megmért koncentrációról beszélünk.
Jóllehet a hatóanyag veszteség biológiailag inaktív rendszerekben (újonnan berendezett, fertőtlenített akváriumok csökkenthető , és a kezelés alapvetően ilyen körülmények között kívánatos, a továbbiakban nem olyan terápia módról írunk, amely minden napi akváriumi körülmények között használható. Miután a hatóanyag lebomlása biológiailag aktív akváriumokban nagyon ingadozó azt ajánljuk, hogy a terápiát, ha lehetséges berendezetlen, biológiailag aktív szűrők nélküli akváriumban végezzük. (ún. karanténkádak) a továbbiakban felmerül a kérdés, hogy mennyi idő múlva számolhatunk egy tartós fürdő után a kopoltyúban élősködő kifejlett férgek és lárvák elhullásával. 7-15 mg koncentrációnál – közepesen erős fertőzöttség esetén – valamivel több, mint 3 nap ez az időintervallum. Nagyobb kezelési biztonság eléréséhez legalább 5 napos terápia ajánlott.

Az időtartam hosszának meghatározásánál azonban a praziquanteles kezelés hátrányait is figyelembe kell venni, a dactylogyrus jelentősebb tünetek megjelenésénél már néhány fiatalabb állat elhullását okozhatja. Fény és elektronmikroszkópos mikroszkópok kimutatták, hogy a férgek külső felülete praziquantel oldat hatására károsodik, mindamellett, hogy a pontos hatómechanizmus még nem eléggé feltárt.

Valószínűleg a férgek kálcium háztartásának a megzavarásáról van szó. Vitatott a kálcium ionok hatóanyag-közvetítő befolyása és a magnézium ionok hatásmegakadályozó vagy hatáskésleltető befolyása.
Mivel a diszkoszhalak és más D-Amerikai akarák ionszegény vízben relatíve kicsi kálcium ion koncentrációk (német vízkeménység 1°)-ban élnek, és tartják őket (német vízkeménység 5°) lehetséges összefüggés vizsgálata nagyon érdekes klinikai téma lehet.
Végül az volt a célunk, hogy kifejlesszünk egy módszert, amellyel tartósan és megbízhatóan kiirthatjuk a kopoltyúférgeket az akvárium viszonylag lágy vizéből. A legalább 12 napig tartó tartós fürdő elegendő praziquantel adagolás mellett egyetlen esetben nem volt eredményes: a 12 hetes kontrolnál újabb fertőzés mutatkozott. Ennek a terápiamódnak a kivitelezése nagyon költséges volt, mert többszöri vízcserére volt szükség (hogy a 10-15 mg/l-es koncentrációt ne lépjük túl).
Gyakorlati szempontból a következő módszer vezetett a teljes kipusztításhoz: a többszöri min 5 napig tartó tartós fürdő megszakítva gyógyszermentes szünetekkel. Az eredmények ismeretében tehát ajánlott összesen 3-4 tartós fürdő legalább 5-6 napos (120-144 óra) napi 2,5 mg/l-es adagolással 5 egymást követő napon keresztül. A 6. napon be kell fejezni a kezelést egy kimerítő vízcserével, amikor nem szabad használni vízelőkészítőket a hosszú hatóidő miatt. Az 5-7 napig tartó gyógyszermentes szünet után újabb 5-6 napos kezelés szükséges. Ezután 4 heti gyógyszermentes szünet kívánatos, majd azt követően ismét 5-6 napos kezelés. Szükség esetén újabb 4 hét után az 5 napos kezelés megismételhető.
Mivel nem csak a gyógyszer-koncentráció a vízben, hanem a halnépesség az akváriumban és a halak nagysága is befolyásoló tényező a vízmennyiség 3 g-os halaknál nem lehet 1,5 l/hal -nál kevesebb. Kiinduló pontnak jó, hogy az akváriumban nem lehet fél liter/g testsúlynál kevesebb víz.
Mégegyszer le kell írnunk, hogy minden tartós fürdő után megfigyeléseink szerint 1x 95%-os vagy 2x 70%os vízcsere jobban bevállt, mintha kizárólag szűrőkön v aktív szénnel v kation-anion cserélővel szűrtük volna a vizet. Ahhoz, hogy az utolsó gyógyszermaradványokat is eltávolítsuk a vízből tanácsos 1-2 napig tartó aktív szén szűrés a vízcsere után. Még akkor is, ha a két legutolsó kezelés eredményességét két különböző ember vizsgálta meg, akkor is ajánlott, a kezelések további megismétlése, mielőtt messze menő következtetéseket vonnánk le. Továbbiakban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a kezelések relatíve ionszegény és enyhén savas vízben történtek. Az ismétlődések más összetételű vízben különösen ionszegényebb v más kalcium és magnézium koncentrációnál és magasabb pH értéknél is esedékesek. Máskülönben a hasonló megfigyeléseket végeztek tenyésztett vitroláshalaknál és diszkoszoknál valamint egy másik akaránál is, a széles körben elterjedt ancistruson és 3 corydoras fajtán, és az altum vitorláson is.

5. Végkövetkeztetés:

Jobb megelőzni, mint kezelni. Végül meg kell jegyeznünk, hogy ez a kezelés nem csakhogy tudományosan hangzik, hanem valóban nagy szakértelmet és türelmet feltételez. Nem akváriumi házi receptről van szó. A továbbiakban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyszer majd talán ez az eljárás sem hozza meg a kívánt eredményt. Ezért a legcélravezetőbb, ha azon fáradozunk, hogy egészséges halakat tartsunk és tenyésszünk, amelyek lehetőség szerint parazitamentesek. Különleges módon létrejött az ún. parazitamentes tartás és tenyésztés a diszkoszvilágban. Akkor is, ha aktívan foglalkoztunk beteg állatok gyógyításával célravezetőbb a betegség megelőzése, parazitamentes állatok tartásával.
Arról van szó, hogy érdemes mind a fiatal, mind pedig a kifejlett példányokat a lehető legjobb kondicíoban nevelni és tartani. Azért, hogy az akváriumi körülmények között gyakran előforduló diszkoszstressz szindrómával ne találkozzunk. Ennél fogva magától értetődő, hogy nemcsak a parazitákat kell kiirtanunk, hanem kiválló vízminőséget is kell biztosítanunk egy megfelelő nagy akváriumban búvóhelyekkel, a legjobb élelemmel és genetikailag lehetőség szerint természetközelien tenyésztett diszkoszokkal. Ha ezeket betartjuk sok sok gyógyszeres kezelést kerülhetünk el, amelyek minden kétséget kizárva szakembert igényelnek.

Rendeki Péter (Kocka) forrás: (Diskus Jahrbuch 2004)
Az eredeti cikk a Diszkosz Fórumon olvasható.

http://www.diszkoszforum.hu

Like-old a Facebook-on, +1-eld a Google-n, twitteld vagy osszd meg egyéb helyeken!